Rujder Tamás – bemutatkozás
Szeretettel köszöntelek!
Rujder Tamásnak hívnak. Gyerekkoromban az a szerencse ért, hogy apámtól megtanulhattam a jógameditáció alapjait. Tizennégy éves voltam, amikor egy meditációmban olyan csodálatos élményt éltem át, aminek hatása a mai napig elkísér. Mindenütt fényt láttam és az OM mantrát hallottam, de nem csak a fejemben, hanem mindenhonnan szólt, mintha sok ezren egyszerre ismételnék és rezgetnék. Egységbe kerültem mindennel és csodálatos ok nélküli boldogságot éltem át. Teljesen átjárt a szeretet és az öröm. Az energia addig nem tapasztalt hatalmas hullámai haladtak át rajtam és az egész testem bizsergett. Nem tartott sokáig mert annyira meglepődtem, hogy kizökkentem abból a mély ellazult állapotból, amiben voltam. Mivel az élmény spontán volt és nem tudtam megismételni, ezért elkezdtem kutatni és tanulni olyan módszereket, amivel megismételhetném az átélteket.
25 évig tartott, amíg megtaláltam, vagy inkább megtaláltak a válaszok. Összeállt a kép és eljutottam arra a szintre, hogy életem természetes részévé vált a harmónia és a boldogság állapota. Nekem is vannak kihívások az életemben, mint mindenkinek, de megtanultam kezelni őket és attól még boldog vagyok, ha a körülöttünk lévő világ sok esetben őrült és kaotikus. Az utat mindenkinek magának kell végigjárnia, azonban mindig ott van a segítség, azok a tanítók és mesterek, akik inspirálnak és vezetnek. Hogy kiktől tanultam és kik tanítanak a mai napig is? Róluk majd a bemutatkozás végén írok, mert nélkülük nem írhatnám most ezeket a sorokat. Hálás vagyok, hogy megismerhettem őket és a tanításaikat is.
A választott szakmám az informatika, amit az előadások, a Belső Erő Tréning Program és a konzultációk mellett a mai napig is nagy szeretettel használok vállalkozóként.
Minden érdekel, ami a lelki békét és a harmóniát erősíti. Az informatika azért is érdekel, mert harmóniára és rendre törekszik. Vagy működik, vagy nem és csak nagyon ritkán van benne bizonytalanság. Az informatikának köszönhetem, hogy rendszerekben és modellekben is gondolkodom. Ami működik, azonnal beépítem és továbbfejlesztem, ami nem működik, az pedig véglegesen törlésre kerül.
Így fejlődöm minden téren…
A Belső Erő Tréningjeim alapvetően gyakorlati jellegűek, amit én nagyon fontosnak tartok, mert valódi ismerethez a megtapasztalásokon keresztül lehet igazán eljutni. Beszélhetek neked a meditáció gyógyító hatásairól, hogy pl. a dns szintjén is regenerálja a szervezetet, de amíg nem tapasztalod meg csodálatos hatásait, addig csak hallomás lesz az információ és nem valódi tudás.
Sok képzésen vettem részt. Volt ami segített és volt, ami nem. Azt tapasztaltam, hogy rengeteg az elméleti képzés, de csak nagyon kevés a gyakorlat centrikus átadás, ami a tapasztalati úton segít és vezet el a lényeghez.
A nyitottság a fejlődésre és a továbbgondolásra, új módszerek kifejlesztésére inspirált.
Kérdezhetnéd, hogy mi az, amit közvetítek a Belső Erő Tréning Program segítségével? Ez az előadásokkal és gyakorlatok sokaságával közvetített szellemi út a saját tapasztalataim összegzése. A tömör lényege, hogy miképpen légy igazán önmagad. Hogyan találd meg saját szellemed, valódi lényeged.
A megtalált Egységtudat hatására összeállítottam egy három szintű képzést, amit Belső Erő Tréningnek neveztem el.
A Belső Erő Tréning első szintje az alap, aminek segítségével napi szinten megteremtheted az energikusság és vitalitás olyan szintjét, amit igazán megérdemelsz. A Belső Erő Tréning haladó és mester szintjére az alapon keresztül vezet az út. A felsőbb szinteken elsajátíthatsz sok olyan módszert, melyek segítségével nagyon hatásos módon visszaállíthatod a harmóniát és egyensúlyt önmagadban és megtámogathatsz ebben másokat is. Olyan speciális gyakorlatokkal ismerkedhetsz meg, aminek segítségével megtanulhatod a Forrásenergiát magas szinten közvetíteni és irányítani. Amitől minden életre kel, az pedig egy különleges állapot, amit én Egységtudatnak hívok. Ezt az állapotot elsajátítva leírhatatlan, de csodálatos tapasztalatok sorozatát éled át, ami után a keresés véget érhet. A keresőből találó lehetsz. A boldogság nem átmeneti látogató lesz az életedbe, hanem tartóssá és természetessé válhat majd a számodra is. Szívesen megosztom veled azokat a felismeréseket és módszereket, melyek segítségével az én keresésem véget ért.
A továbbiakban olyan tartalmakra és programokra számíthatsz tőlem, melyek segítenek abban, hogy egyre inkább ráébredj valódi önmagadra. Amikor benned lévő szeretet erővel és bölcsességgel párosul, akkor a harmónia és a boldogság természetes módon megjelenhet Te életedben is. Erről a természetes folyamatról szólnak az előadásaim és a tréningjeim is.
A módszerek és a technikák közvetlen megtapasztaláson alapulnak, melyekkel segítem az ébredésed. Nálam az egyszerűen megtanulható elmélet mellett sok gyakorlatra számíthatsz. A tanulás során közvetlen tapasztalataidból építkezel, és a tapasztalataid eljuttatnak a „csodák” szintjére, ami azért íródott idézőjelbe, mert amikor a csoda a hétköznapjaid részévé válik, akkor természetesek lesznek az eddig lehetetlennek hitt dolgok is.
Legfontosabb tanítóim és mestereim:
Rujder János, Biegelbauer Pál, Makk István, Deseő Mária, Honti Margó, Balogh Béla, Papp Miklós, Rüdiger Dahlke, Thorwald Dethlefsen, James Redfield, Echart Tolle, Anthony de Mello, Kahlil Gibran, Mantak Chia, Paramahamsa Prajnanananda és a Kriya mesterek, H.W.L. Poonja – Papaji, Mooji, Rupert Spira, Dr. David R. Hawkins, Rujderné Ciráki Sylvia és mindenki akivel kapcsolatba kerülök. 🙂
Szeretetteli üdvözlettel,
Rujder Tamás
Ui.: Az egyik kedvenc Anthony de Mello idézetemmel búcsúzom:
„A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
– Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
– Rejtőzz el az emberi szívben – válaszolt a Mester. – Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.”
Ha szeretnéd velem felvenni a kapcsolatot, akkor kattints az alábbi linkre:
Használd a Belső Erő Tréning Program tudatosságfejlesztő eszközeit, hogy elérd a magasabb szintű tudatállapotokat, melyekben megtalálod a békét, a harmóniát, az örömöt és a szeretetet.
Miben segít a Tudatosság Tér?
Abban, hogy:
- elsajátítsd az Egységtudatot, amely a „csodák” tudatállapota és a Belső Erő Tréning Programban lévő gyakorlatok alapját adja. Az Egységtudat a kulcsa a tudatos teremtésnek és az elengedések által a harmónia visszaállításának is.
- körülményektől függetlenül magas energiaszinten létezz az aurahigiénia és a csakra harmonizációk elsajátításával.
- az ösztönös felprogramozott reakcióidból átválts a tudatos válaszadásra, ahol már Te irányítasz.
- a számodra diszharmonikus szokásokat és függőségeket elengedd.
- az egyensúlyi állapot rendszeres megteremtésével az öngyógyító folyamatokat aktiváld magadban, hogy a tüneteid elengedését és az egészség fenntartását elősegítsd.
- elengedd a félelmeket és a szorongást, hogy ismét biztonságban és stabilan érezhesd magad.
- a stresszt és a feszültséget elengedve egészségesebb és felszabadultabb életet élhess.
- a veszteségeket feldolgozd és elengedd. Pl. gyász, állás elvesztése, párkapcsolati szakítás, stb.
- minden tagadást, hitet, hitrendszert, és elme-ego programot elengedj, hogy kivetítéseid megváltoztatásával körülményeid is megváltozzanak, és ezáltal harmóniát, bőséget, egészséget és szeretetet tapasztalj.
Használd ki a csoportos gyakorlás hatalmas erejét!
Együtt minden könnyebb!
Fontos! Nem kell elmondanod, vagy megosztanod az élő online közvetítések alatt, hogy mit engedsz el. Ez csak Rád tartozik! A tudatosságot fejlesztő gyakorlatokat otthon végezheted, mindezt a csoport erejével segítve és támogatva.
Kattints az alábbi képre és máris megnyílik
az Online Tudatosság Tér információs oldala!